A két óriásvállalat ellen nemrég éppen egy ilyen, trösztellenes eljárás indult az Egyesült Államokban, miután 10 szövetségi állam államügyésze vádat emelt a cégek ellen. A vád egyik fontos eleme, hogy a Facebook és a Google 2018 szeptemberében megegyeztek abban, hogy a Facebook nem versenyez többé a Google online hirdetési rendszereivel, cserébe viszont különleges elbánást kap azok használata során.
A megállapodás jelentősége nehezen túlbecsülhető, hiszen ez a két cég uralja az internetes hirdetési piacot az egész világon - írja a 444.hu a WSJ-re hivatkozva.
A Wall Street Journal információi szerint ebben a megállapodásban szerepelt az is, hogy a vállalatok együttműködnek, ha eljárás indul ellenük az egyezség miatt. A lap által megtekintett dokumentumokból kiderült az is, hogy a megállapodás előtt a Google-nél kiemelten foglalkoztak azzal, hogyan törhetnék le a Facebookot, ami agresszíven versenyzett velük az online hirdetési eszközök terén.
A Google az online hirdetési piac legkiemelkedőbb szereplője, sikerének alapja felhasználóinak totális megfigyelése annak érdekében, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján minél pontosabban célozhassa a hirdetéseket.
A Google a mostani vizsgálat során tagadta, hogy a Facebookkal olyan adatokat osztott volna meg, amelyeket más partnereivel nem.
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nincs tülekedés: csak egy ország vállalná be a 2038-as téli olimpiát
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális nap a BÉT-en: csúcson az OTP, a Richter és a Mol
Karácsony Gergely az Európai Bizottsághoz fordul Orbán Viktor rendelete miatt
Magyar Péter is bejelentette évértékelőjét, és még valami mást is
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy