"Ez az új ügy azután került elő, hogy az európai szabályozásban megjelentek az úgynevezett rokonjogok. Ezek lehetővé tették, hogy a szerkesztők jogdíjat követeljenek azért, ha az általuk előállított tartalmat egy Google-hoz hasonló platformon használják fel" - mondta egy francia jogász, Zoe Vilain.
A rokonjogok vagy szomszédos jogok a szerzői joghoz közeli jogok gyűjtőfogalma. Ezek nem szorosan a művek létrejöttéhez, hanem azok rögzítéséhez, sugárzásához, vagy éppen nyilvánosságra hozásához kapcsolódnak - olvasható az Euronews honlapján.
"A francia jogrendbe ezt az új uniós rendszert tavaly ültették át. A francia szerkesztők tárgyalásokat kezdeményeztek a Google-lal, mire a cég inkább letörölte a tartalmakat a platformjáról, hogy ne kelljen egyezkednie. A felháborodott francia szerkesztők a versenyvédelmi hivatalhoz fordultak, hogy kényszerítse a Google-t a tárgyalóasztalhoz" - mondta Zoe Vilain.
A Google egyre inkább hajlandó a szerkesztőségek támogatására. A múlt héten bejelentették, hogy három év alatt 1 milliárd dollárt fizetnek majd ki a világ hírszolgáltatóinak a tőlük kapott tartalmakért a cég új terméke, a News Showcase keretei között. A hírösszesítő terméket először Németországban és Brazíliában vezették be - írja a hírügynökség.
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak