A Facebook alkalmazottak egyre kevésbé bíznak a vállalat felsővezetésében, és már a dolgozók kevesebb, mint fele szeretne a közösségi médiaórásnál maradni - derül ki az Insider által megtekintett belső felmérésből.
A technológiai vállalat – amely nemrég változtatta meg nevét Metára – hírneve már egy ideje válságban van: a Wall Street Journal cikksorozatában Frances Haugen, korábbi Facebook alkalmazott információkat közölt a technológiai vállalat visszaéléseiről, ami után jelentősen csökkent a cég bizalmi indexe is.
Évente mérik a dolgozók megítélését, és most nagyon úgy tűnik, hogy komoly elvándorlással néznek szembe az októberi reputációs krízis után. A rendszeres "Pulse" munkavállalói felmérés szerint a Facebookot érő bírálatok – hamis információk, káros tartalmak ellenőrizetlen terjedése – fontos tényezők az alkalmazotti morál tekintetében.
Népszerűtlenek a döntéshozók
Érdemes kiemelni, hogy a közvetlen felettesek alapvetően pozitív megítélést kapnak: az együttműködés, csapatmunka és egyéb kategóriákban a 80 százalék feletti értékelés rendkívül kedvezőnek látszik.
Azonban a felsővezetésről kicsit más kép rajzolódik ki, ugyanis a cég szerepéről, valamint a cégnél szerzett személyes tapasztalataikról már nem tudnak ilyen elismerően nyilatkozni. A Facebook, mint vállalat megítélése 2 százalékkal romlott az előző felméréshez képest, ezzel pedig már csak az alkalmazottak 65 százaléka szimpatizál a társasággal.
A következő eredmények születtek a vállalatról alkotott értékelésben:
- Az első két negyedévhez képest 7 százalékkal csökkent a vezetésbe vetett bizalom, már csak az alkalmazottak 49 százaléka ért egyet a döntéshozókkal.
- A dolgozók mindössze 47 százaléka válaszolt kedvezően a maradási szándékról, ami 2 százalékos csökkenést jelent a korábbi adatokhoz képest.
Romlik a megítélés
A Meta szóvivője szerint azért készítenek rendszeresen ilyen felméréseket, hogy teret engedjenek a munkavállalók visszajelzéseinek, és a problémákat gyorsan orvosolni tudják.
A tavalyi kérdőív – amelyet 2020 októberben több mint 49 ezres mintán készítettek – korábban azt mutatta, hogy a dolgozókban feszültséget teremt a távmunka, valamint az évek során egyre kevésbé érzik, hogy a vállalat társadalomban betöltött szerepe előnyös lenne. A válaszadók épphogy fele (51 százalék) hisz abban, hogy a Facebook „pozitív hatással van a világra”, ami 5,5 százalékos csökkenés a 2019-es év azonos időszakához képest.
Legolvasottabb
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Ki kell irtani: rémrovar fenyegeti Európát, mindenen végigsöpörhet ez az invazív faj
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Nem kerteltek az elemzők: India felzárkózik, Kína csak 2045 körül előzi meg az Egyesült Államokat