A Canalys - MTI által idézett - adatai szerint az iPhone 13 iránti nagy kereslet hatására az Apple végzett az első helyen a világon az okostelefonok értékesítése területén a december végével záródott negyedévben, ekkor a piaci részesedése 22 százalék volt.
Ezzel az Apple a második helyre szorította le a korábban listavezető dél-koreai Samsung Electronics céget, amelynek a piaci részesedése a tavalyi utolsó negyedévben 20 százalék volt. Az Apple egy év után került ismét az élre, piaci részesedése ugyanakkor 1 százalékponttal csökkent a 2020. negyedik negyedévi 23 százalékról. A Samsung részesedése viszont nőtt az egy évvel korábbi 17 százalékról.
Kapcsolódó
A harmadik helyen továbbra is a kínai Xiaomi található 12 százalékos piaci részesedéssel, ami megegyezik az egy évvel korábbival is. A negyedik és ötödik helyen is kínai cégek állnak, az OPPO és a vivo.
A Canalys egyik elemzője azt mondta, hogy az iPhone 13 kiemelkedő eladásainak köszönhetően az Apple ismét az okostelefonok piacának az élére került, miután három negyedéven át a második helyen állt. Hozzátette: kezd rendeződni az Apple ellátási lánca, ennek ellenére a cég a negyedik negyedévben még mindig kénytelen volt csökkenteni a termelést a kulcsfontosságú alkatrészek hiánya miatt, és nem tudott elegendő iPhone-t gyártani a kereslet kielégítésére. A szakértők szerint az ellátás területén a globális problémák valószínűleg nem oldódnak meg az idei év második feléig.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt