Az érintett társaságok felkészültségében továbbra is vannak eltérések, illetve az intézményeken belül az egyes funkciók készültsége sem egységes - olvasható a portálon.
Az azonnali fizetési szolgáltatást minden olyan pénzforgalmi szolgáltatónak kötelező lesz nyújtania 2020. március 2-től az ügyfelei számára, amelynél elérhető átutalási szolgáltatás - hívják fel a figyelmet.
Emellett azoknak az intézményeknek is csatlakozniuk kell a központi infrastruktúrához, amelyek ugyan az ügyfeleiknek nem nyújtanak átutalási szolgáltatást, de fogadnak az ügyfeleik más banknál vezetett számláiról indított átutalásokat. Ezek alapján 36 intézmény fog csatlakozni a központi rendszerhez, és vesz részt jelenleg a kötelező próbaüzemben.
Eredetileg az AFR idén júliusban startolt volna élesben, ám a jegybank nyolc hónappal kitolta a határidőt, és csupán a próbaüzem kezdődött meg.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük