Az esésnek egyik legfőbb oka az lehetett, hogy az alapletét követelmények növeléséről döntött a tőzsde. A nemzetközi gabonapiaci elemzők úgy vélik, hogy ezen az árszinten megjelenik majd néhány végfelhasználó és feldolgozó a vételi oldalon így átmenetileg stabilizálódhat a kukorica ára.

A kukorica termesztők összességében 97.3 millió hektár területen szándékoznak vetni idén. Kis mértékben több mint tavaly és 6 százalékkal magasabb, mint 2011-ben. Ezzel gyakorlatilag 1936-ban tapasztalt méreteket ölt a kukorica vetésterülete. Ezeknek az információknak a birtokában ki lehet jelenteni, hogy talán nem jön éles fordulat az árfolyamban. Ha még jó arányban le is lehet aratni az elvetett kukoricát, akkor bizony az ősz folyamán további leértékelődés is elképzelhető.
Ezzel párhuzamosan a búza is hirtelen esést szenvedett el a napokban. A vetésterület várhatóan a búza esetében is növekedni fog idén, ám nem olyan nagy mértékben. Összességében 56.4 millió hektárt terveznek búzával bevetni az észak-amerikai gazdák az összes fajtára vonatkozóan.

Messze menő következtetéseket nehéz levonni ezekből az adatokból, hiszen ezek még nem megvalósult vetések, illetve az is kérdéses, hogy a bevetett területek milyen arányban teremnek meg és az a termés milyen minőségű lesz majd az aratás pillanatában. Tehát bőven okozhat még idén meglepetést a gabonapiac, amiből könnyen magunkévá lehet tenni egy kis részt, ha időben reagálunk a piaci mozgásokra. Most ezek a bejelentések jó vételi árfolyamra nyomták le mind a búza, mind a kukorica árfolyamát.
Ha szeretne részt venni a világ árupiaci kereskedésében, akkor szakértőinkkel megteheti. Regisztráljon jobb oldalon és kollégáink felveszik Önnel a kapcsolatot.
Horváth Dávid, Solar Capital
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint