A január végi negyedéves jelentésen már a számokon is látszik az utóbbi félév eredménye, hiszen 2008 óta először jelentett a cég bevétel növekedést, felülteljesítve az elemzők várakozásait.

Pozitív hírekből eddig nem volt hiány, hiszen a cég több fronton is újított. Első körben megvált az Alibabában lévő részesedéstől, melynek köszönhetően egy 3 milliárd dollárral került beljebb a cég és ha igazak a pletykák a Facebook-kal is szorosabbra akarja fűzni a kapcsolatot.

Azonban megjelent az első negatívan értékelhető hír is, mely nagy port kavart a munkaerő piacon, eszerint a cég dolgozóinak megtiltották júniustól az otthoni munkavégzést.

Munkaadói szempontból érthető, hogy a cég a nagyobb ellenőrzést akar gyakorolni a munkavállalók felett, illetve ezáltal képzeli hatékonyabbnak a napi szintű munkavégzést.

Azonban munkavállalói szempontból ez kártékony lehet, hiszen azok a munkavállalók, akik eddig otthonról végezték munkájukat most hátrányos helyzetbe kerültek, nem beszélve arról a kreatív munkavállalói körről, akik nem tartózkodtak napi szinten az irodában, mégis a cég motorjaként viszik a vállukon az technológiai óriást. Nem beszélve az egyetemekről kikerülő értelmiségi/kreatív körről, akik eddig azért várták a Yahoo állásajánlatát, mert tudták, hogy nem lesznek beszorítva a négy fal közé.

Véleményem szerint a menedzsment el fog állni ettől a szándékától, nem teszi kötelezővé az irodai munkavégzést, hiszen ezzel több kárt okozna, mint hasznot, és a jelenlegi kiélezett versenyben ezt nem engedheti meg magának.

Ezért továbbra is vételekben érdemes gondolkodni, a februárban érkezett 25 dolláros célár reálisnak bizonyulhat. Részvény pozíciónkat azonban érdemes opciókkal védeni, vagy magát a long pozíciót is részvény helyett opciókkal megnyitni.

Yahoo árfolyama
Kép: Solar Capital

Amennyiben felkeltettük érdeklődését, regisztráljon jobb oldalon fenn, és kollégáink felveszik Önnel a kapcsolatot.

 

Vetter Péter, Solar Capital