A Belvedere Galéria december 17-i, karácsonyi aukciójára kevesen mentek el, de a megjelentek lelkes és többnyire hozzáértő gyűjtők voltak, akik pontosan tudták, mit akarnak megszerezni. A nyolcvannyolc festményből húsz, a tizenhat plakettből egy sem talált gazdára, a huszonegy szoborból kettő, míg a harmincegy üvegből négy kelt el. Az elvitt tételek nagy része kikiáltási áron talált gazdára. Galambos Tamás két olajfestménye közül az Udvarlók 120 ezerről 140 ezerre, az Orpheus 160 ezerről 220 ezerre ment fel. A Tihanyi Lajos Kompozíciós vázlat című festményéhez készült tanulmányrajz, a Fürdőzők 320 ezerről 380 ezerre jutott. Egy Patkó Károly- és egy Szőnyi István-rézkarc is előrelépett egy kicsit, a további vételek − köztük Bíró Antal, Schönberger Armand, Barcsay Jenő, Kokas Ignác, Mednyánszky László, Hincz Gyula, Marc Chagall művei − kikiáltási áron realizálódtak. Alapáron, 75 ezerért kelt el egy Raymondo jelzésű szecessziós bronz táncosnőfigura is és ugyancsak kikiáltási árán, 8,5 millióért ütötték le Zala György Hét vezér című alkotását, a millenniumi emlékműhöz készült szobrok bronz kismintáit.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket