Nem indokolta Herbert Diess távozását a Volkswagen, de augusztustól már nem ő lesz a német autokonszern vezetője. Diess még 2015-ben került a Volkswagenhez a BMW-től, és a Dieselgate-botrány után lépett a vezetői posztra. Az ő érdeme, hogy a vállalatot a botrányon túl egy új korszakba vezette, hatalmas beruházásokat hajtott végre az elektromos járművek gyártásához, és az évtized közepére évente több millió elektromos járművet kívánt értékesíteni.
A Volkswagen elnöke, Hans Dieter Potsch közleményben köszönte meg Diessnek, hogy kulcsszerepet játszott a vállalat átalakításának előmozdításában – írja a CNBC.
„Nemcsak rendkívül zavaros vizeken kormányozta át a vállalatot, hanem egy alapvetően új stratégiát is megvalósított” – mondta Potsch.
Utódjának, a Porschétól érkező Oliver Blume-nak az lesz a feladata, hogy ezt az átalakulást folytassa. A Volkswagen karrierje során Blume az Audinál, a spanyol SEAT autómárkánál és a VW márkánál töltött be gyártásfejlesztési feladatokat, mielőtt 2013-ban a Porschénál töltötte be ugyanezt a posztot, míg nem 2015-ban a sportkocsimárka vezérigazgatója lett.
Blume segítséget kap az új szerepkörbe való átmenet során. A Volkswagen közölte, hogy pénzügyi igazgatója, Arno Antlitz a működési vezérigazgatói címet is átveszi, hogy "segítse Blume-ot a napi működésben".
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások
Meggyilkolták a hírhedt diktátor fiát, miután éveken át bujkált
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Leállt az M3-as metró