Jurij C. április 1-jén valóban a Viking Idun fedélzetén volt, de az incidens idején nem ő volt a hajó kapitánya, a hajót egy másik kapitány irányította - idézte a szóvivő szavait a 24.hu.
További részleteket nem árult el, mondván, mindkét ügyben tart a vizsgálat. Korábban a Viking River Cruises elnöke azt ígérte, a cég a legteljesebb mértékben együttműködik a magyar hatóságokkal, minden rendelkezésére álló eszközzel segíti a vizsgálatot.
Csütörtökön a Fővárosi Főügyészség közölte, az Eurojust magyar nemzeti tagján keresztül beszerzett információ szerint a Hollandiában is gyanúsítottként vonták felelősségre az Viking Sigyn kapitányát, mert a Viking Idunnal ő hajtott egy tankerhajónak.
A Fővárosi Főügyészség csütörtöki bejelentése szerint a nyomozási bíró 2019. június 1-jén egy hónapra elrendelte a gyanúsított, a Viking Sigyn 64 éves, odesszai, ukrán állampolgárságú kapitány, Jurij C. letartóztatását. A bíróság emellett megállapította, hogy a hajóskapitány 15 millió forint óvadék letétele esetén, Budapest területén bűnügyi felügyeletbe kerül, nyomkövető eszköz alkalmazása mellett. Az óvadék megengedése ellen az ügyészség fellebbezéssel élt.
A Fővárosi Főügyészség beszerezte azt a hivatalos információt is, hogy a Hollandiában idén április 1-jén balesetet okozó hajó kapitánya és a jelen ügyben gyanúsított kapitány ugyanaz a személy, őt Hollandiában is gyanúsítottként vonták felelősségre. Erről korábban lapunk is írt a Hajozas.hu információira hivatkozva.
A hírek szerint amikor a terneuzeni zsilipbe kanyarodott a Viking Idun többszöri rádiós figyelmeztetés ellenére sem vette figyelembe a tankerhajót és egyenesen nekikanyarodott, ezzel veszélybe sodorva a fedélzeten utazó 171 utasát.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak