Az Európai Bizottság előkészített és nyilvános konzultációra bocsátott egy listát azon termékekről, amelyeket ellenintézkedésként büntetővámokkal sújthat. Ezek a dohány- és élelmiszeripari termékektől kezdve a bőröndökön, játékkonzolokon, traktorokon át egészen a helikopterekig, a repülőgép- és autóalkatrészekig számos amerikai árut érintenének.
A brüsszeli testület ezzel párhuzamosan jelezte, hogy nyitott a tárgyalásokra az Egyesült Államokkal.
Kapcsolódó
Szakértők szerint a lépés válasz arra, hogy Robert Lighthizer amerikai kereskedelmi főképviselő múlt héten hasonló korlátozásokkal fenyegetett 11 milliárd dollár értékben, amennyiben az EU egyes országai nem hagynak fel a Boeing riválisának számító Airbus törvényellenes támogatásával, amely szerinte ekkora kárt okoz évente. Az amerikai vámtarifákat az 1974-es kereskedelmi törvény alapján vetnék ki, Donald Trump elnök kormánya ugyanígy járt el a kínai árukra még tavaly kivetett vámok esetében.
Uniós diplomáciai források "erősen eltúlzottnak" tartják ezen tervezett amerikai lépéseket. A kárigény mértékét a Kereskedelmi Világszervezetnek (WTO) kell végül mindkét fél számára megítélnie. Az Airbus ügyében a döntés már idén nyárra várható, s ezt követően Washington megállapodás hiányában azonnali cselekedni készül.
Az elemzők arról számoltak be, hogy a WTO mindkét esetben ezeknél jóval alacsonyabb összegeket állapíthat majd meg. Az EU 2012-ben 12 milliárd dollárnyi kárigény megítélésére kérte a szervezetet. A WTO előzőleg megállapította: az Európai Unió egyes országai az Airbusnak, az Egyesült Államok pedig a Boeingnek nyújtott tiltott állami támogatást.
"Tisztességes versenyt, egyenlő versenyfeltételeket kell biztosítani az európai vállalatok számára. Fontos ebben a tekintetben a WTO legfrissebb döntése a Boeing amerikai szubvencionálása ügyében. Miközben készen kell állnunk válaszlépésekkel szükség esetére, hiszek abban, hogy a vitát párbeszéd útján kell rendezni" - emelte ki Cecilia Malmström uniós kereskedelmi biztos.
Az Egyesült Államok, valamint a Németországot, az Egyesült Királyságot, Franciaországot és Spanyolországot képviselő Európai Bizottság között mintegy 15 éve ádáz vita dúl a világ két legnagyobb repülőgépgyártója, az amerikai Boeing és az európai Airbus szabályellenes támogatásáról.
Az ügy tovább fokozhatja a feszültséget az Atlanti-óceán két partja között.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Valami készül a háttérben: meglepetés jöhet a baloldalon?
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat