A feljelentés szerint Michael Rubin egykori helyettes államügyész az áldozatok jogait képviselő aktivistának adta ki magát Paz de la Huerta előtt, de valójában Weinstein érdekében cselekedett, hogy "törvénytelen eszközökkel, fortéllyal, fenyegetéssel és zsarolással avatkozzon be" az eljárásba.
Rubin állítólag arra akarta rávenni a színésznőt, hogy ejtse akkori ügyvédjét, Aaron Fillert, és vonja vissza a feljelentést, amelyben nemi erőszakkal vádolta Harvey Weinsteint. Sikerült is elérni, hogy Paz de la Huerta lecserélje az ügyvédjét, a feljelentést azonban nem vonta vissza a színésznő - írta a portál.
Kapcsolódó
A feljelentés szerint Rubin megpróbálta megszerezni de la Huerta pszichiátriai dossziéját is, hogy azt nyilvánosságra hozza, továbbá kapcsolatba lépett a Weinstein-üggyel foglalkozó New York-i ügyészekkel, "hamis és elijesztő tanácsokat adva nekik, amelyek eredményeként váratlanul megtorpant a Weinstein elleni vádemelés folyamata". Az érintettek tagadnak.
A színésznő szerint a nagyhatalmú filmmogul kétszer is megerőszakolta őt 2010-ben. Azóta, hogy tavaly októberben a nyilvánosság elé lépett, mintegy 50 másik nő vádolta meg szexuális zaklatással a filmcézárt.
Címlapkép forrása: Pixabay.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?