A légitársaság első járata Tiranába indult el Budapestről szerdán, a kormánnyal kötött megállapodás értelmében a cég Podgoricába, Szkopjébe, Pristinába és Szarajevóba is közlekedik hetente kétszer, szerdán és vasárnap.
Váradi József, a társaság vezérigazgatója elmondta, a gépekkel olyan piacokra jutnak el, ahol eddig nem, vagy kis mértékben voltak jelen, és az előzetes foglalások a vártnál kis mértékben jobban alakulnak. A nyugat-balkáni járatok elindulásával 68-ra emelkedik a Magyarországról a cég hálózatában elérhető állomások száma, és a vezérigazgató szerint ennek is köszönhetően, az előző évekkel megegyező szintű, 20 százalék körüli forgalombővülést vár 2017-ben az előző évihez képest.
Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára hangsúlyozta, a járatok 5 éve nem üzemelnek, az újranyitás előtt Magyarországnak az unióval is tárgyalásokat kellett folytatnia ahhoz, hogy állami támogatás mellett üzemelhessenek.
Ma már elképzelhetetlen a kapcsolatok erősítése gyors és biztonságos légijáratok nélkül. Az újranyitással az államtitkár szerint javul és elmélyül majd a nyugat-balkáni országokkal a gazdasági, kulturális és kereskedelmi kapcsolat.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások
Meggyilkolták a hírhedt diktátor fiát, miután éveken át bujkált
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Leállt az M3-as metró