A rendőrség több száz embert vezényelt a helyszínre, hogy a tiltakozók ne tudják blokád alá vonni a hatalmas kiterjedésű külszíni bányát, és a mellette lévő erőműveket. Ennek ellenére több száz tüntetőnek rövid időre sikerült elfoglalnia a bányát az erőművekkel összekötő vasúti síneket, egy másik csoport pedig a rendőrsorfalon tört át sikeresen, és a bánya területére is bejutott. A tiltakozás ennek ellenére nagyrészt békés volt - írta a hvg.
A Bund nevű környezetvédő szervezet számításai szerint a résztvevők mintegy nyolcezren lehettek.
Kapcsolódó
A hochneukirchi lignitbánya az elmúlt években azért került a környezetvédő tiltakozások gyújtópontjába, mert a bányát üzemeltető RWE energiavállalat a bánya bővítése érdekében ki akart vágni egy közeli erdőt.
Miután a legutóbbi felmérések szerint a németeket nagyon foglalkoztatja a klímaváltozás, és a közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy a Zöldpárt jelentősen megerősödött, Angela Merkel kancellár igyekszik kiemelten foglalkozni a kérdéssel, és támogatásáról biztosította azt a kezdeményezést, hogy Németország 2050-re váljon "klímasemlegessé", és ne növelje a légkörben található, üvegházhatást okozó gázok mennyiségét.
Szakértők szerint a világ országainak az évszázad közepéig fel kell hagyniuk a fosszilis energiaforrások felhasználásával, ha el akarják érni azt, hogy a világ átlaghőmérséklete az ipari forradalom előtti időkhöz képest legfeljebb 1,5 Celsius-fokkal emelkedjen.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)