Csütörtökön a kínai pénzügyminisztérium öt autógyárat bírságolt meg, mivel állítólag csaltak az elektromos és plug-in hibrid autókra nyújtott állami kedvezménnyel és mintegy egymilliárd jüant (150 millió dollár) vettek fel jogtalanul.
A minisztérium az egyik érintett autógyár, a Suzhou Gemsea Coach Manufacturing működési engedélyét bevonta, a másik négyet, közöttük a Chery Holding egyik érdekeltségét is megbírságolta.
A kínai hivatalos értékpapírpiaci közlöny pénteki beszámolója szerint viszont a csalás gyanúja vetült húsz további autógyártóra is. Közöttük van a japán Nissan, a dél-koreai Hyundai, valamint a kínai Geely, az Anhui Jianghuai Automobile (JAC Motor), illetve a BYD egyik érdekeltsége is.
A JAC Motor éppen a héten írt alá szándéknyilatkozatot közös vállalat létesítéséről a Volkswagen konszernnel elektromos autók fejlesztésére.
Kína tavaly 4,5 milliárd jüannal támogatta az elektromos és plug-in hibrid autók értékesítését, ami ennek köszönhetően négyszeresére, 331 ezerre emelkedett. Az idén 700 ezer elektromos és plug-in hibrid autó eladását tervezte Kína, az év első nyolc hónapjában viszont ebből mindössze 245 ezer teljesült.
Legolvasottabb
Kétezer kamion szabadul ma rá Budapestre, leállhat a forgalom
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Kiderült, lánybanda késelt a VI. kerületben
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Óriási a sztrájkhajlandóság a közoktatásban
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Riadót fújtak: év végén veszélybe kerülhet az ellátás
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter