Az éjszaka kezdődött sztrájk nagyjából 110 ezer utazót érinthet. A düsseldorfi repülőtéren 350 járatot töröltek a tervezett 570 közül, Köln és Bonn közös repülőterén 131 járat marad ki a tervezett 199-ből, Stuttgartban 142 járatot töröltek a tervezett 270-ből az ARD országos köztelevízió reggeli összeállítása szerint - írja az MTI.
A köln-bonni repülőtér a légi teherszállítás egyik fontos csomópontja, ott már éjfél előtt káosz alakult ki a rakományt a repülőgépekhez szállító teherautókat ellenőrző bejáratoknál.
Kapcsolódó
A figyelmeztető sztrájkot a szolgáltató szektor szakszervezeti szövetsége (Verdi) hirdette meg, amely egységesen 20 eurós (6540 forint) bruttó órabért akar kiharcolni az utasokat, a teherszállító járatok rakományát és a légitársaságok személyzetét ellenőrző cégek dolgozóinak, országszerte 23 ezer munkavállalónak.
Az ágazat munkaadói érdekképviseletével (Bundesverband der Luftsicherheitsunternehmen - BDLS) folytatott bértárgyaláson eddig négy fordulót tartottak, rendre eredménytelenül.
A repülőtéri biztonsági szolgálatok munkatársainak órabére régiónként eltérő Németországban. A BDLS szerint a Verdi követelését egyes térségekben 40 százalékos béremeléssel lehetne teljesíteni, és ekkora emelést nem tudnak kigazdálkodni a munkaadók.
A bértárgyalás következő fordulóját január 23-án tartják, a Verdi addig további sztrájkokat szervezhet követelésének alátámasztására.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot