A brit autógyártók és autókereskedők szövetsége (SMMT) pénteken azt közölte, hogy novemberben 113 ezer 781 új autó került értékesítésre, 27,4 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál.
A visszaesést részben az okozta, hogy Nagy-Britanniában novemberben komoly szigorításokat vezettek be a koronavírus-járvány második hulláma miatt, aminek a következtében zuhant a kereslet.
Az SMMT adatai szerint Nagy-Britanniában az idei első tizenegy hónapban csaknem 1,5 millió új autót értékesítettek, ami 30,7 százalékkal kevesebb a tavalyi azonos időszakhoz képest.
Európa második legnagyobb autópiacán a 2016-os csúcs után tavaly már a harmadik egymást követő évben csökkent az új autók értékesítése. 2016-ban még 2 millió 690 ezer új autót vásároltak Nagy-Britanniában.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot