Elon Musk novemberben jelentette be, hogy a készülő új berlin-brandenburgi nemzetközi repülőtér (BER) közelében építik fel első európai - és a sanghaji üzem után második Amerikán kívüli - gyárukat.
A cég hétvégén nyilvánosságra hozott dokumentumai szerint a Grünheide nevű településnél felépülő, a berlini városhatártól nagyjából 10 kilométerre délkeletre fekvő üzemben a Model 3 és a Model Y autókat készítik majd, továbbá olyan modelleket, amelyek még csak tervekben szerepelnek.
Kapcsolódó
A villanyautó-gyártó azzal számol, hogy 2021 júliusában indítja el a Gigafactory 4 nevű gyárában a termelést.
A sanghaji Gigafactory 3 egy évnél rövidebb idő alatt készült el, nemrég évi 150 ezer darabos kapacitással kezdte meg a termelést.
Pénteken ismertették, hogy tavaly a Tesla mintegy 367 ezer 500 elektromos autót szállított le megrendelőinek, 50 százalékkal többet az előző évinél. A cég 360-400 ezres értékesítési célt tűzött ki a 2019-es évre.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég