Szabályos gazdasági mészárlás vár a legendás brit pubokra: tízből négy nem tudja kihúzni szeptemberig, amikor várhatóan újra teljes fogadhatják sörivó vendégeiket - írta a Guardian. A British Beer and Pubs Association (BBPA), a sörözők szakmai szervezete felmérést készített, amelyben azt találta, hogy az Egyesült Királyság 47 ezer kiskocsmájából 19 ezer tulajdonosa látja úgy, hogy kénytelen lesz lehúzni a rolót, ha nem jön sürgősen segítség a kormánytól. Ez 320 ezer munkahely megszűnésével fenyeget.

A kormány arra készül, hogy bejelenti a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások lazítását, ám ez hosszú folyamat lesz, ami azt jelenti, hogy a pubok csak ősszel nyithatnak ki ismét, és akkor sem teljes kapacitásukkal. A BBPA felmérése alapján úgy látja, hogy ez mindegyik cégnél komoly gondokat okoz, egy hajszálon fog múlni, hogy kibírják-e addig, és az említett 40 százalék várhatóan kifut a tartalékaiból.

Segélykiáltás

A helyi közösségek és a munkahelyek megmentése érdekében, nem beszélve a nemes brit hagyomány védelméről, a kormány nem nyugodhat bele a pubok majdnem felének eltűnésébe - mondta Emma McClarkin, a BBPA igazgatója. A szervezet véleménye szerint nem csupán a jelenleg bezárás idejére kell segítséget nyújtani a vendéglőknek, hanem arra az időszakra is, amikor a távolságtartási szabály miatt kevesebb vendéget fogadhatnak, mint korábban. Enélkül elvesznek a munkahelyek, mert kevesebb pincérre, szállító munkásra lesz szükség.

A kiskocsmák forgalma hosszú ideje folyamatosan gyengült, leszámítva a járvány kitörése előtti három hónapot, amikor némi javulást mutatott, ezért a csapás nagyon rosszkor jött. A szervezet azt javasolja, hogy a vendéglátást segítő kormányzati programot a nagyobb pubokra is terjesszék ki, ami 10 ezerrel növelné a támogatásra jogosult cégek számát. Összességében a Guardian értékelése szerint a BBPA gyakorlatilag arra kéri a kormány, hogy húzza ki a csődből a kiskocsmaipart.

Pénz, pénz, pénz

Ami a konkrét intézkedéseket illeti, a BBPA egyebek mellett azt kéri, hogy a pubok esetén hosszabbítsák meg június utánra is a munkahely-megmentési programot, azaz a bértámogatást, továbbá hosszabb távon mérsékeljék a szolgáltatásuk után fizetendő áfát. Emellett a sört, a sörfőzést terhelő adókat is csökkenteni kellene. McClarkin szerint a kormánynak meg kell értenie, hogy amit eddig adott, az kevés.

A cégek hamarosan kifutnak a pénzükből a hosszúra nyúló bezárás idején, és utána is csak csökkentett kapacitással nyithatnak majd meg. A BBPA vezetője gyöngéden meg is fenyegette az ország vezetését, jelezve, hogy ha nem segítenek, akkor bezárnak a pubok, amit a helyi közösségek, lakosság, a választók nem fog elfelejteni, amikor legközelebb a szavazóurnákhoz járul.