Az AUTO-Consulting ukrán cég által közölt adatok szerint Ukrajnában tavaly 46 443 új autót adtak el, 49,7 százalékkal kevesebbet a 2014. évinél. Az eladott új autók számával Ukrajna az európai listán a 25. helyre csúszott vissza az egy évvel korábbi 19-ikről - olvasható több ukrán honlapon.
Egész Európában nem volt olyan piac, ahol az ukránhoz hasonló mértéken csökkent volna az új autók eladása tavaly.
Ukrajna az eladott új autókat tekintve 2008-ban még a hetedik helyen állt Európában, abban az évben 623 ezer autót értékesítettek.
Az AUTO-Consulting által megkérdezett elemzők szerint Ukrajnában idén sem várható lényegi változás, a sok kockázat tényező mellett legfeljebb minimálisan nőhet az új autók eladása.
Az ukrán gazdaság tavaly 10,5 százalékkal zsugorodott az ukrán központi bank napokban ismertetett adatai szerint, miközben az idei évre vonatkozó gazdasági növekedési várakozását 2,4 százalékról 1,1 százalékra rontotta.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit