Rövid közleményükben ezen kívül annyi szerepel, hogy megkezdik a beérkezett ajánlatok értékelését. A benyújtók kilétét nem hozták nyilvánosságra, ugyanakkor két cég, a Lufthansa és az easyJet korábban közölte, hogy érdeklődik az Alitalia iránt - írja az MTI.
A Corriera della Sera olasz napilag keddi értesülései szerint a Lufthansa félmilliárd eurót ajánlott a légitársaság egyes vagyonelemeire, köztük a rövidtávú flottára, leszállást biztosító résidőkre, illetve a személyzetre. A Lufthansa ezt követően az MTI-t arról tájékoztatta, hogy valóban érdeklődnek egyes rövidtávú járatok iránt, és fenntarthatóbb formában vinnék tovább a márkát. További részleteket azonban nem közöltek.
Kapcsolódó
A másik ismert ajánlattevő az easyJet. Az angol diszkont légicég az MTI-hez is eljuttatott közleményében erősítette meg a sajtóértesüléseket, az ajánlatra vonatkozó információkat azonban nem közöltek.
Korábban a Ryanair is kifejezte érdeklődését az Alitalia iránt, de az ügylet közben a dublini légitársaságnál súlyos pilótahiány lépett fel, amely végül több ezer járat kényszerű törlését hozta magával, amelyben közel 800 ezer utas érintett.
Az Alitalia május elején jelentette be, hogy csődvédelemet kér, miután a dolgozók elutasították az új reorganizációs tervet, amely már a második lett volna az Etihad 2014-es akvizíciója után.
Az abu-dzabi székhelyű Etihad 2014-ben 49 százalékos tulajdonrészt szerzett az olasz légitársaságban 560 millió euróért és azonnali tőkeemelést hajtott végre. Az új vezetők megkezdték a társaság reorganizációját, de 2017-ig egyik évben sem tudott nyereséget termelni. Emiatt 2017-ben újabb tervvel álltak elő a vezetők, amelyben a flotta és a hálózat csökkentése, elbocsátások és részben diszkont üzemelési forma bevezetése szerepelt. A tradicionálisan erős olasz szakszervezetek megszavazták a javaslatot, a dolgozók viszont elutasították azt.
Ezt követően az Etihad bejelentette, nem finanszírozza tovább a társaságot, amely így kénytelen volt csődvédelmet kérni - írja az MTI.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet