A Radio Prague szerint sem a szakszervezetek, sem pedig a cég nem tudja megmondani, hogy meddig tarthatnak a leállások, vagy a csökkentett gyártás. Nem kizárt, hogy év végéig nem tudnak teljes gőzzel termelni, de ha a csipszállítások újraindulnak, akkor természetesen a gyártósorok is működni fognak - olvasható a portálon.
Korábban Thomas Schafer, a Skoda vezérigazgatója azt mondta, hogy idén az előre tervezettnél százezerrel, azaz közel tíz százalékkal kevesebb autót tudnak legyártani.
A Skoda tavaly mintegy 940 ezer autót gyártott.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Orbán Viktor: Nem az ellenzéket, hanem a mögötte állókat kell legyőzni