A kormány elvárja, hogy az extraprofit-különadókat minden vállalat maga fizesse meg, azt ne terhelje tovább a lakosságra. Az IM szerint különösen visszás, hogy a korábban eladott jegyekre vonatkozóan a Ryanair már megkezdte ezt a gyakorlatot.
A tárca az MTI-vel azt közölte, hogy a Ryanairrel kapcsolatban nemcsak az extraprofit-különadó áthárításával kapcsolatos bejelentések érkeztek, hanem a fogyasztóvédelmi hatóság tapasztalatai szerint minden évben számos fogyasztói panasz is érkezik a légitársasággal szemben, többségében járattörléssel, nem megfelelő tájékoztatással, poggyászkezeléssel és az utasokkal való kommunikációval kapcsolatban.
"Az a hangnem, amit a Ryanair vezetése ütött meg a magyar kormánnyal szemben az elmúlt napokban, a panaszok alapján általánosan előfordul a cég részéről az utazóközönséggel szemben is, ami megengedhetetlen. A Ryanair bocsánatkéréssel tartozik, elsősorban az utazóknak".
A közlemény szerint a panaszok száma és súlya hatékony kivizsgálást igényel a jövőbeli jogsértések megelőzése érdekében. Különösen indokolt a határozott fellépés, mivel a koronavírus-világjárvány után megnövekedett utazási kedv visszaélésekre adhat lehetőséget a légitársaságoknak a kiszolgáltatott fogyasztók ellenében.
A jövőbeli panaszok megelőzése érdekében a Ryanair-ügyben a kormányhivatal folytatja a hatósági vizsgálatot, és a panaszok nagy száma miatt a fogyasztóvédelemért felelős miniszter a társasággal szemben soron kívüli témavizsgálatot rendel el - írja az IM.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot