Szerbia 30 tankot kapott ajándékba Oroszországtól - adta hírül a vajdasági Szabad Magyar Szó. Az Orosz Föderáció harminc darab T-72MS tankot adományozott Szerbiának, az első szállítmány szerdán érkezett az országba. A harci járművek összértéke mintegy 30 millió euró, azaz 11 milliárd forint.
Aleksandar Vulin, aki eddig a szerb védelmi miniszteri tisztséget töltötte be, azt mondta, hogy a a tankok annak a katonai együttműködésnek a keretében érkeztek Szerbiába, amelyet Aleksandar Vucic szerb államfő és Vlagyimir Putyin orosz elnök írt alá. Vulin szerint a szerb páncélos egységek így "jelentősen megerősödtek és továbbfejlődtek".
Kapcsolódó
A Novosti szerint a T-72-es harckocsi eme modernizált változata az elmúlt időszakban a szíriai harctéren szinte megsemmisíthetetlennek mutatkozott. Szerbia a megállapodás értelmében az oroszoktól 30 darab gyalogosokat szállító BRDM-2 páncélos járművet is kapott.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ritka látvány: hatalmas jégtömböket vetett partra a Balaton