Magyarország gázellátása Oroszország irányából biztosított, ezt a mai megállapodások garantálják - mondta a miniszter, miután találkozott Szergej Lavrov orosz külügy- és Gyenyisz Manturov ipari miniszterrel. Szijjártó Péter tárgyalt Alekszandr Novak energiaügyi miniszterrel, majd a nap folyamán megbeszélést folytat Alekszej Millerrel, a Gazprom vezérigazgatójával.
Szeptember végére kétmilliárd köbméter gáz érkezik a magyar gáztározókba. Parafálták azt a megállapodást is, amelynek keretében újabb kétmilliárd köbméternyi gáz a jövő évben Ausztrián keresztül érkezik majd Oroszországból.
Felhívta a figyelmet arra a bizonytalansági tényezőre, hogy Oroszország és Ukrajna között még mindig nincs a jövő évre érvényes tranzitmegállapodás a gázszállításokra. Magyarországnak ezért biztosítania kell, hogy az elvileg Ukrajnán keresztül jövő gázmennyiség még az idén beérkezzen a magyar gáztározókba.
Magyarország energiabiztonsága és külgazdasági teljesítménye szempontjából is kiemelt jelentősége van az Oroszországgal folytatott együttműködésnek - mondta a miniszter.
Azt látjuk, hogy a nagy nyugat-európai országok dinamikusan bővítik az Oroszországgal folytatott gazdasági, kereskedelmi befektetési együttműködéseiket. Mi még ennél az ütemnél nem tartunk, de a ma kötött megállapodások ismét előrelépést jelentenek a magyar energiaellátás és a magyar külgazdasági teljesítmény fokozása szempontjából - idézte a minisztert az MTI.
A miniszter mostantól már a 2021-es évről és az azt követő időszak gázellátásáról fog tárgyalni. Jó hírnek nevezte, hogy az orosz olajszállítások ismét megindultak Magyarországra, a magyar és az orosz vállalatok tisztázni tudták a minőségi problémákat, amelyek az olajszállítás leállításához vezettek.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint