A Nokia Siemens Networks évek óta veszteséggel terheli a Nokia és a Siemens mérlegét. A közös vállalat feladásáról időről időre híresztelések kaptak szárnyra. Az idén szeptemberben a tulajdonosok egymilliárd euró tőkejuttatásban részesítették a vállalatok. Az NSN értékesítésére irányuló törekvésüket a nyár folyamán adták fel.
Az NSN vezérigazgatója Rajeev Nuri szerdán közölte, hogy a vállalat a jövőben a szélessávú mobil internet hálózati berendezésekre összpontosít, egyéb tevékenységeitől, elsősorban a vezetékes távközlési berendezések üzletágtól pedig meg kíván válni.
Racionalizálási intézkedésekkel a vállalat működési költségeit két éven belül évi egymilliárd euróval tervezi csökkenteni. A szerkezeti átalakítások után néhány éven belül az NSN-t bevezethetik a tőzsdére is.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Az a nagy terv, hogy ne a Rubik-kocka legyen az utolsó híres magyar innováció
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított