A vagyona alapján legnagyobb francia pénzintézet 2,56 milliárd euró adózott eredményt közölt pénteken a június végével záródott második negyedév alapján az egy évvel korábbi 4,22 milliárd euró veszteség után.
A negyedéves eredményt 420 millió euróval növelte a bank 7 százaléknyi részesedésének eladása egy bevásárlóközpontokat üzemeltető francia cégből. A tavalyi eredményt 8,9 milliárd euróval rontotta ugyanakkor a Szudánnal, Iránnal és Kubával szembeni amerikai szankciók megsértése miatt befizetett bírság.
A bank június végével záródott negyedéves forgalma 16 százalékkal 11,08 milliárd euróra emelkedett, amihez egyebek között a gyengébb euró és a befektetési üzletág 16 százalékos bevételjavulása járult hozzá.
A bank tőkehelyzete is javult, Tier 1 tőkemegfelelési mutatója 10,6 százalékra emelkedett az első negyedévi 10,3 százalékról.
Legolvasottabb
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Lezajlott a CT- és MR-gépek államosítása, 3,5 milliárd forintot költöttek rá
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói