Nyomoznak a Netflix után Olaszországban, az olasz ügyészek szerint ugyanis adózniuk kéne az országban, a Netflix viszont nem adott be adóbevallást - írja az Index a Bloombergre hivatkozva.
A hatóság szerint a Netflix fizikailag is jelen van az országban, így helyi vállalatként adóznia is kell.
Kapcsolódó
Olaszország mostanában jobban utánamegy annak, hogy multinacionális vállalatok is fair módon adózzanak az országban. Májusban például a Guccit tulajdonló Kering SA fizetett 1,25 milliárd eurót, nagyjából 415 milliárd forintot, miután nyomozni kezdtek a márka 2011-2017 közti adóügyei után.
Nemrég bejelentette a Mastercard is, hogy együtt akar működni, miután az olasz adónyomozók rajtaütöttek a cég irodáin. A Google-höz tartozó Alphabet vagy az Amazon külön megállapodások alapján már korábban fizettet összesen több százmillió eurót az olasz államnak.
A Netflix is közleményben jelezte, hogy együttműködnek az olasz hatóságokkal, és ők minden adót befizetnek.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Nagyon fájna Kínának, ha Venezuela keze Trump felé hajlana
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak