A világ második legnagyobb sportruházati márkájának számító Adidas kedden bejelentette, hogy megszakítja partneri együttműködését Kanye Westtel. Az amerikai rapper és designer olyan, többek között antiszemita és gyűlöletkeltő kijelentéseket tett az elmúlt hetekben, amelyek kiverték a biztosítékot a szponzorok és a nyilvánosság körében is – írja a Reuters.
Sértő megnyilvánulásai nyomán már a Balenciaga és Gap divatmárkák, valamint az Universal kiadó is elhatárolódott az ismert zenésztől. Az Adidas most közleményében leszögezte, hogy nem tolerálja az antiszemitizmust és a gyűlöletbeszédet, ezért azonnali hatállyal megszünteti a partnerséget.
Kanye West legutóbbi megjegyzései és tettei elfogadhatatlanok, gyűlöletkeltők és veszélyesek voltak, egyben sértik a vállalat sokszínűségre és befogadásra, kölcsönös tiszteletre és tisztességre vonatkozó értékeit.
– közölte a német sportszergyártó.
Zuhanórepülésben a részvények
Ez a gyakorlatban azt is jelenti, hogy a vállalat leállítja a Yeezy márkájú termékek gyártását, valamint a Kanye Westnek és cégeinek történő minden kifizetést. Az Adidas 2013 óta működik együtt a hírességgel, egészen idáig a vállalaton keresztül gyártotta és forgalmazta a termékeit.
A Financial Times beszámolója szerint hatalmas érvágás lesz ez a cégnek, hiszen az Adidas korábban azt nyilatkozta, hogy a partnerségük „az egyik legsikeresebb együttműködés volt az iparág történetében”. Wall Street-i elemzők becslése szerint a sportszergyártó teljes forgalmának csaknem 8 százalékát teszik ki a Yeezy termékei.
A cég közleményében azt is hozzáteszi, hogy a partnerség felbontása idén akár 250 millió euróval is csökkentheti a nettó profitot. Az Adidas részvényei kedden mintegy 9 százalékot zuhantak, ami hat éves mélypontot jelent – írja a Bloomberg.
Nem tűrték tovább az antiszemitizmust
Kanye West október elején nagy port kavart a párizsi divathéten, miután a szélsőjobboldali csoportok körében népszerű White Lives Matter (A fehér életek számítanak) feliratú pólóban jelent meg. Az Adidasra a fogyasztók, a hírességek és a saját alkalmazottai részéről is nagy nyomás helyeződött, sokan a gyártó termékeinek bojkottja mellett is felszólaltak.
A közösségi oldalak sem tűrték a zenész neonáci ámokfutását, már a Twitteren és az Instagramon is feketelistára került. Kitiltása után most a szélsőjobboldali és összeesküvéselmélet-hívő közösségi oldal, a Parler felé fordul: a platform tulajdonosa nemrégiben bejelentette, hogy kész eladni a platformot Kanye Westnek. Valószínűleg megtalálja majd a számításait, hiszen ez a platform pont arról híres, hogy a tartalom moderációja nélkül lehet bármilyen szélsőséges bejegyzést megosztani.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Az újságírók harmadát utcára teszi a Jeff Bezos tulajdonolta amerikai lap