A közlemény szerint a negatív üzleti eredmény a tulajdonváltás következménye, amely tavaly, az első fél évben csökkentette a vállalat működésének dinamikáját, és ezt a konkurencia kihasználta.
A Gorenje, hogy megőrizze piaci részesedését nagyobb kereskedelmi beruházásokat hajtott végre a logisztikában. Az eladások és bevételek terén a Gorenje növekedést ért el Kelet- és Közép-Európában, míg Nyugat-Európában a háztartási gépek eladása 6,4 százalékkal csökkent. A konszern ebben az évben a piaci helyzetének javítását tervezi, új gáztűzhelyek és mosogatógépek forgalmazásával.
Kapcsolódó
Figyelembe véve az integrációs folyamatokat és a közös célokat, ebben az évben a vállalat növeli az eladást Thaiföldön, Vietnamban, Chilében, Brazíliában, Egyesült Arab Emirátusokban, Szaúd-Arábiában és Dél-Afrikában - olvasható a Gorenje közleményében.
A Hisense tavaly vette meg a Gorenje részvényeinek 95,42 százalékát, 293 millió euróért. A Gorenje, amely az egyik legnagyobb, exportra termelő szlovén cég, tavaly év elején jelezte, hogy stratégiai partnert keres. A Gorenje 2017-es profitja 84 százalékkal zuhant a költségek növekedése és az éleződő verseny miatt.
A kínai vállalat kötelezte magát, hogy megőrzi a Gorenje márkanevet és megtartja az alkalmazottakat. A szlovéniai cég lesz a Hisense fő európai kutatási és fejlesztési, valamint termelési központja.
Az új tulajdonos a felvásárlást követően kivezette a Gorenje részvényeit a tőzsdéről.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy