A közzétett felvételek szerint a teljesen megtelt reptéri kukákból ömlik ki a szemét, és halmokban áll a hulladék: műanyagpalackok, üdítős dobozok, zacskók, újságok. A várótermek padlóját papírszemét borítja.
A takarítók négy napja léptek sztrájkba mivel munkáltatójuk, a Valoriza nevű takarítócég átszervezésekre készül.
A munkabeszüntetést meghirdető Munkásbizottságok (CCOO), és a Spanyol Munkások Általános Szövetsége (UGT) nevű szakszervezetek szerint 20 százalékos költségcsökkentést tervez végrehajtani a vállalat, a munkavállalókat az eddigi nyolc helyett hét órában foglalkoztatná, és csökkentené az eddigi évi 24 nap szabadságukat is.
A munkaidő csökkentése azt jelenti, hogy ugyanazt a munkamennyiséget kevesebb idő alatt kellene elvégezni - érveltek a szakszervezetek.
A Valoriza cég tavaly decemberben kötött szerződést a repülőteret üzemeltető Aena vállalattal, amelyben három évre 34,9 millió euróért vállalta a légikikötő takarítását.
A La Vanguardia című napilap szerint a szakszervezetek már korábban jelezték, hogy az ár alacsonyabb a reálisnál, és problémák várhatók. Az újság úgy tudja, a sztrájk csaknem 100 százalékos támogatottságú, 350 munkavállaló vesz benne részt.
Az előre meghirdetett tiltakozó akció utolsó napja péntek, a szakszervezetek azonban újabb sztrájkot helyeztek kilátásba december 22-23. között, ha nem sikerül megállapodniuk a munkáltatóval.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Orbán Viktor: Nem az ellenzéket, hanem a mögötte állókat kell legyőzni