Jelentősen, 27 százalékkal csökkent a Mercedes-Benz autókat is gyártó Daimler negyedéves profitja éves szinten.
Ebben több tényező is szerepet játszott, így például az, hogy megemelték a Daimler Egyesült Államokban gyártott SUV modellekre kivetett kínai importvámot, és hogy veszítenek népszerűségükből a dízel járművek.
Kapcsolódó
A német autóipari konszern csütörtökön azt közölte, hogy a cégcsoport adózott eredménye 1,8 milliárd euró volt a június végével záródott három hónapban az egy évvel korábbi 2,5 milliárd euró után.
A Daimler bevétele a második negyedévben 1 százalékkal, 40,8 milliárd euróra mérséklődött.
A Daimler kamat- és adófizetés előtti eredménye (EBIT) 2,64 milliárd euróra csökkent az egy évvel korábbi 3,75 milliárd euróról.
Magyarországon 2012-ben kezdett termelni a Mercedes-Benz kecskeméti gyára.
A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy