A francia cég által kedden közölt adatok szerint az összehasonlítható árbevétel 30 milliárd 95 millió eurót tett ki az idén az első kilenc hónapban, ami az előző év azonos időszakához képest 14 százalékos emelkedést jelent. Az árfolyamhatástól és más egyszeri hatásoktól megtisztítva 12 százalékkal nőtt az árbevétel.
A harmadik negyedévben 10 milliárd 381 millió euró volt az LVMH bevétele, ami 12 százalékos organikus növekedést jelent. Elemzők csak 9 százalékot vártak. Az LVMH ugyanakkor jelezte, hogy a bizonytalan geopolitikai és devizapiaci helyzetben továbbra is óvatos marad, folytatja az innovációra, valamint a legígéretesebb piacokon való célzott földrajzi terjeszkedésre összpontosító stratégiáját - írta az MTI.
Kapcsolódó
Az LVMH márkák tucatjait, a Louis Vuitton táskák mellett például a TAG Heuer karóra-, a Dior parfüm- és a Dom Pérignon pezsgőmárkát egyesíti.
A párizsi tőzsdén napi maximumán 2,86 százalékos pluszban, 238,85 eurón jegyezték az LVMH-részvényeket, ami alig maradt el a májusban elért 239,65 eurós történelmi rekordárfolyamtól. Az LVMH magával húzta a másik két nagy francia luxusipari céget, így a Kering-csoport napi csúcsán 1,94 százalékos, a Hermes pedig 1,74 százalékos nyereségben állt.
Az LVMH-részvények az év eleje óta nagyjából 30 százalékkal drágultak, ami jóval meghaladja a hatszáz legnagyobb európai vállalat teljesítményét tükröző páneurópai index, a Stoxx 600 személyes és háztartási cikkeket gyártó - ideérte a luxusipari - cégeket tömörítő almutatójának 11 százalékos emelkedését.
A Deutsche Bank, a Citigroup és a Goldman Sachs vételi ajánlást tart érvényben a LVMH részvényeire, a JP Morgan pedig felülsúlyozásra ajánlja.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni