A vezetőség a konszern részvényeseinek decemberi közgyűlésén bocsátja szavazásra a kezdeményezést - írja az MTI a dpa hírügynökségre hivatkozva.
A költözésre adózási okokból kerül sor, ahogy azt Ben van Beurden a konszern elnöke egy interjúban sejteni engedte. A holland kormány ugyanis úgy döntött, hogy nem törli el az osztalékadót, ami viszont Nagy-Britanniában nincsen.
Kapcsolódó
A hivatalos indoklás szerint az egyszerűbb szervezeti struktúra és a gyorsabb, rugalmasabb működés lehetővé tétele miatt döntött a konszern a költözés mellett.
A székhely áthelyezése nem érinti a konszern Hollandiában foglalkoztatott 8500 alkalmazottját, a mintegy tíz fős legfelsőbb vezetés viszont Londonba költözik. A székhely áthelyezése egyben azzal is jár, hogy az olajipari konszernnek meg kell válnia a nevében szereplő “Royal Dutch” kifejezéstől.
A holland ügyvezető kormány “kellemetlen meglepetésként” értékelte a Shell bejelentését.
“Tárgyalásban vagyunk a Shell vezetésével a döntésnek a foglalkoztatásra, a nagyobb beruházásokra és a fenntartható működésre gyakorolt következményeiről” - jelentette ki Stef Blok gazdasági miniszter egy rádióinterjúban.
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott