Tíz év után távozik a Google-től a mesterséges intelligencia (MI) keresztapjának tartott ember, aki a modern MI középpontjában álló legfontosabb technikákat fejlesztette ki.
„Most már megbántam a munkám” – mondta Geoffrey Hinton a The New York Timesnak.
A BBC-nek nyilatkozva a 75 éves Hinton hozzátette, hogy az AI chatbotok néhány veszélye „eléggé ijesztő”. A pszichológus és informatikus szerint a kora is szerepet játszott abban, hogy elhagyja a technológiai óriást.
Jelenleg nem intelligensebbek nálunk, amennyire én tudom. De szerintem hamarosan azzá válhatnak.
– húzta alá.
Geoffrey Hinton a mesterséges intelligencia úttörője volt. 2012-ben két végzős diákjával a Torontói Egyetemen olyan technológiát hozott létre, amely szellemi alapja lett azoknak az AI-rendszereknek, amelyekben a technológiai ipar legnagyobb vállalatai a jövőjüket látják.
2013 óta pedig a Torontói Egyetem mellett a Google-nél is dolgozni kezdett, ugyanis a tech-óriás felvásárolta a professzor startupját. A vállalat ezt a technológiát használta például a fotókeresés javítására.
Szerinte azonban a chatbotok hamarosan megelőzhetik az emberi agy által tárolt információk szintjét.
Kapcsolódó
Nem először figyelmeztet
Hinton már korábban is felhívta a figyelmet az MI körüli etikai kérdésekre, különösen a katonai célokra történő felhasználásra. Ez volt az oka annak, hogy a karrierje nagy részét Kanadában töltötte, ugyanis olyan forrásokhoz akart hozzáérni, amely nem kapcsolódik az USA Védelmi Minisztériumához.
Úgy véli, hogy a GPT-4 háttérbe szorítja az embert általános tudás mennyiségében, de a gondolkodásban még mindig le vannak maradva a chatbotok.
A fejlődés ütemét tekintve arra számítok, hogy hamarosan a gondolkodásban is utolérnek minket, embereket.
– emelte ki a Google-tól távozó informatikus.
„Gonosz szereplők rossz dolgokra használhatják a mesterséges intelligenciát”
Hinton szerint ha bekövetkezik a legrosszabb forgatókönyv, akár az is előfordulhat, hogy például Vlagyimir Putyin orosz elnök beveti a mesterséges intelligenciát a háborúban.
Mi biológiai rendszerek vagyunk, az MI-k pedig digitális rendszerek. A legnagyobb különbség az, hogy a digitálisnál ugyanannak a modellnek sok másolata van.
– mondta Hinton.
Ez tulajdonképpen olyan, mint amikor egy ember megtanul valamit, akkor azt automatikuson minden ember tudná. Ez vezetett oda, hogy a chatbotok sokkal többet tudnak, mint mi.
A professzor a lapnak adott interjújában kiemelte, hogy nem akarja kritizálni a Google-t, sőt „felelősségteljesnek” nevezte azt, ahogy a technológiai óriás kezelte a helyzetet.
„Továbbra is elkötelezettek vagyunk a mesterséges intelligencia felelős megközelítése mellett. Folyamatosan tanulunk, hogy megértsük a felmerülő kockázatokat, miközben bátran újítunk is.” – reagált Jeff Dean, a Google vezető tudósa Hinton kijelentéseire.
Rá sem fog ismerni a Google keresőre, olyan okos lesz
A tech-óriás egy sor projekttel, köztük a keresőmotor frissítéseivel és egy teljesen új mesterséges intelligencia alapú szoftverrel igyekszik megvédeni alaptevékenységét. Mutatjuk, mi fog változni.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat