Richard J. Kastigar, Jr. bíróság elé citálja a Mercedest, miután a 2020-as Mercedes-Benz GLE 450 lágy záródású ajtaja 2021 októberében letépte a hüvelykujja egy részét - írja a Car Complaints. Ez egy teljes évvel azután történt, hogy először lízingelte az autót.
Kastigar - aki történetesen az arizonai Pima megyei seriffhivatal vezető helyettese - azt mondta, hogy miközben háttal állt a GLE-nek, a jobb hüvelykujja még mindig az ajtóoszlopban volt. Ekkor a motoros ajtózáró-szerkezet hirtelen rázárta az ajtót. Elmondása szerint érezte, hogy a hüvelykujját összenyomja az ajtó, és kénytelen volt végignézni, ahogy az ujját amputálják, mert az menthetetlenül roncsolódott.
Kapcsolódó
A per szerint a sérülés miatt Kastigar várhatóan félmillió dollárnyi bértől esik el, mivel nem tud tovább dolgozni.
"Az egykor büszke és független férfi, aki a lakosságot védi a bajtól, most a feleségére van utalva, hogy segítsen neki a fürdőszobába járásban, a zuhanyozásban, a fogmosásban, az öltözködésben és az ing begombolásában" - szól a perirat némileg túlérzelmes szövege.
"Nagy nehézségei vannak a kézírással, az önellátással, a cipőfűzéssel, a szerszámok használatával, és a ház körüli munkákban, például a mosásban és az edények elmosásában való segédkezéssel" - részletezik a hátrányokat, amit a hüvelykujjának elvesztése okoz.
A kereset azt is kéri, hogy a Mercedes-Benz finom záródást segítő ajtói szenzorokat használjanak, hogy a jövőben elkerüljék az ehhez hasonló problémákat. Azt is állítja, hogy a vállalatnak nem kellene forgalmaznia ezt a funkciót, ha nincsenek beépítve biztonsági funkciók, mivel nem figyelmeztetnek a lehetséges veszélyre.
Az Mercedes nem az egyetlen cég, amely ilyen motoros rásegítésű zárási funkciót épít az autóiba: a legtöbb luxusmárka rendelkezik hasonló extrával. A CarBuzz szerint 2017-ben a BMW ellen is indítottak egy hasonló pert, de a bíró elutasította azt. Azt mondták, hogy ez a fajta sérülés normál ajtókkal is előfordulhat - írja a Jalopnik.
PR-szempontból nem tesz jót ez a Mercedesnek, mivel a luxusautók esetében a vásárlók elvárják a biztonságosan működő funkciókat. Ráadásul a gyártót nagyon megviselte a koronavírus-járvány is, eladásai visszaestek, gyártási kapacitásának a chiphiány tett be.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit