A június végi 1583 milliárd euróról 1509 milliárd euróra csökkent a spanyol magánszektor betétállománya július folyamán. Mint ismeretes, az előző hónapban Spanyolország 100 milliárd eurós bankmentő csomagot kért. A gazdasági miniszter minapi nyilatkozata alapján ugyanakkor ebből várhatóan csak 60 milliárd eurót hív le Spanyolország a következő hónapokban.
Örvendetes fejlemény, hogy az Európai Központi Bank által kedden közölt adatok szerint Görögországban ugyanakkor megállt a betétállomány csökkenése. Ez annak köszönhető, hogy a megismételt görög választások eredménye enyhítette a görög eurózóna-kilépéssel kapcsolatos aggodalmakat.
Görögországban júliusban 2 százalékkal emelkedett a magánszektor betétállománya, miután egy hónappal korábban 5 százalékkal csökkent. 2009 decemberi csúcsához képest azonban így is harmadával kisebb a betétállomány nagysága, amely július végén 159,4 milliárd euróra rúgott. Írországban 1 százalékkal nőtt július folyamán a magánszektor betétállománya, Portugáliában és Olaszországban viszont lényegében változatlan maradt.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Még a nyugdíjasok is ezt akarják: sokakat meglephet ez a felmérés
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Ijesztő, hogy mennyire hitelesek lettek a csalók: ez az új pusztító trükk
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot