Az értékeink miatt nem hagyhatjuk figyelmen kívül az ukrajnai emberek szenvedését - idézte a vállalat közleményét a Guardian. A McDonalds 62 ezer embert foglalkoztat Oroszországban, akiket továbbra is fizetni fognak ugyanúgy, ahogy az ukrajnai alkalmazottakat.
A gyorsétteremlánc döntése, hogy ideiglenesen szünetelteti moszkvai működését, mérföldkőnek számít Oroszország egyre mélyülő gazdasági elszigeteltségében - hívja fel a lap a figyelmet.
A McDonald's volt az egyik első nyugati vállalat, amely a Szovjetunió felbomlása idején üzletet nyitott Oroszországban: Moszkvában ezrek álltak sorba 1990 januárjában az első McDonald's megnyitásakor.
Korábban Thomas DiNapoli, New York állam számvevője levelet intézett több nagy céghez, köztük a McDonald's-nak és a PepsiCo-nak, amelyben felszólította őket, hogy állítsák le tevékenységüket Oroszországban.
Az Ukrajnával kapcsolatos fejleményeket ezen a linken követheti.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Veszélyben Trump támogatottsága, 700 bevándorlási ügynököt vonnak ki Minnesotából
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el