A tőzsdeidőn túli kereskedésben azonban csaknem 2,5 százalékos mínuszba került az árfolyama, mert a cég csalódást okozó eredményvárakozást közölt a folyó negyedévre.
Az eBay adózott eredménye 1,04 milliárd dollár, egy részvényre vetítve 94 cent lett a március végével záródott három hónapban az egy évvel korábbi 482 millió dollár, részvényenként 41 cent után - írja az MTI.
Kapcsolódó
A szakértők által inkább követett egyszeri tételek nélküli részvényarányos eredmény az egy évvel korábbi 47 centről 49 centre nőtt, ami több az elemzői várakozások átlagában szereplő 48 centnél. (Időközben az Amazon fontos váltásra készül.)
Az eBay bevétele 3,7 százalékkal 2,22 milliárd dollárra emelkedett, nagyobb lett a szakérők által várt 2,21 milliárd dollárnál.
Az eBay a folyó negyedévre 43-45 cent részvényarányos eredményre számít, ami elmarad a szakértők által várt 47 centtől. A cég ezt azzal magyarázta, hogy az áprilissal kezdődött negyedévben sokat költ majd online kereskedési platformjának újraépítésére, korszerűbbé, használhatóbbá tételére.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Leállt az M3-as metró
Súlyos ideológiai válság a református világban: kilépés szélén a magyarok