A vizsgálatokból kiderült, hogy a repülőgép fenntartható üzemanyaggal való működtetéséhez nincs szükség különleges karbantartási eljárásokra vagy a repülőgép rendszereinek átalakítására. A fenntartható üzemanyag használata akár 80 százalékkal is csökkentheti a szén-dioxid kibocsátást az üzemanyag teljes életciklusa alatt.
A földi tesztek eredményei lehetővé teszik a légitársaság első kísérleti tesztrepülését, ahol 100 százalékban fenntartható üzemanyagot használnak a tesztgép egyik hajtóművében. Erre már ezen a héten sor kerülhet. A tesztek során az egyik hajtóművet fenntartható, a másikat pedig hagyományos üzemanyaggal fogják működtetni. Így üzemanyagtípusonként elemezhetik az üzemanyagrendszer viselkedését és teljesítményét, valamint, összehasonlíthatják az egyes hajtóművek specifikus teljesítményeit, biztosítva egyben a repülőgép hajtóművének zökkenőmentes működését a tesztrepülés során.
A földi tesztelés menete
Dubajban, az Emirates hipermodern fejlesztő központjában végzett földi tesztelés során a repülőgép először a szokásos előzetes ellenőrzésen esett át. Ezt követően kezdődött az állóhelyzeti üzemi teszt, amelynél a Honeywell 331-500-as segédhajtóművében használták a megújuló üzemanyagot teljes terhelés alatt.
A bal oldali hajtóművet a teljes teljesítménytartományon belül kipróbálták, ugyanazokat a beállításokat használva, amiket a kísérleti repülés során is használni fognak. Ez magában foglalta az üresjárati, a felszállási és az emelkedési beállításokat a teljes repülés időtartama alatt, a lehetséges maximális sebességgel és intenzitással számolva. Végül a hajtóműveket 15 percig utazórepülés beállítással működtették. A szimuláció befejezése után a hajtóműveket lehűtötték, az üzemanyagokat pedig külön tartályokba helyezték.
A fenntartható üzemanyag alkalmazása
Az Emirates partnereivel, a GE Aerospace-szel, a Boeinggel, a Honeywell-lel, a Neste-vel és a Marathon Petroleum Corp. leányvállalatával, a Virenttel közösen dolgozik a fenntartható üzemanyagkeverékek fejlesztésén. Ennek során kifejlesztettek egy olyan speciális keveréket, amelynek tulajdonságai és teljesítményjellemzői megegyeznek a hagyományos sugárhajtómű-üzemanyagéval. Az együttműködés kiterjed a szintetikus keverék összetevők és a bioüzemanyagok kutatására is.
A cél, hogy támogassák egy iparági szabvány kidolgozását, illetve, hogy ezeket a keverékeket kereskedelmi használatra is engedélyeztessék. Jelenleg a fenntartható üzemanyag aránya legfeljebb 50 százalék lehet a keverékekben. Az Emirates először 2017-ben használt kevert – hagyományos és fenntartható – üzemanyagot menetrendszerű járatán, majd 2020 decemberében vette át első kevert-üzemanyaggal üzemelő A380-asát.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)