Andrej Plenkovic horvát kormányfő kiemelte: a cél az, hogy a kabinet olyan befektetési tanácsadót találjon, amely segíti a kormányt az "esetleges visszavásárlási tranzakcióban". A pályázatot a pénzügyminisztérium és energetikai minisztérium közösen bonyolítja le - idézi az MTI.
A miniszterelnök hozzátette, hogy a Mollal konzultációkat folytató tanács, amelyet a kormány hozott létre, már döntött a megfelelő modellről a részvények visszavásárlásának módját illetően. A befektetési tanácsadónak az lesz a feladata, hogy szakértői értékbecslést végezzen, valamint potenciális stratégiai partnereket kutasson fel.
Kapcsolódó
Azt nem lehet tudni, hogy milyen modellről van pontosan szó, az ülésen Andrej Plenkovic ezt nem fejtette ki. Március végén még úgy nyilatkozott, hogy több lehetséges forgatókönyvet is vizsgálnak. Ugyanakkor a horvát kormány eddig egyetlen konkrét eshetőséggel állt elő, mégpedig azzal, hogy Horvátország a Horvát Elektromos Művek (HEP) 25 százalékos részvénycsomagjának eladásából vásárolná vissza az INA-t a Moltól.
Zágráb 2014 elején fordult nemzetközi döntőbírósághoz. A horvát álláspont szerint a Mol korrupció révén szerezte meg az INA irányítását, és elmaradtak a részvényesi szerződésben vállalt, a horvát olajfinomítókban eszközlendő Mol-befektetések, továbbá a magyar befektető megsértette a kereskedelmi társaságokra vonatkozó horvát törvényeket. A genfi döntőbíróság Horvátországnak a vesztegetésre, a társaságirányításra, valamint a 2003-as részvényesi megállapodás állítólagos megszegésére vonatkozó valamennyi kérelmét elutasította.
A döntőbírósági határozat után Plenkovic 2016. december 24-én rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a horvát állam kivásárolja a Mol Nyrt. részesedését az INA-ból.
Az INA 49,08 százaléka a Molé, és a magyar olajtársaság rendelkezik az irányítói jogokkal is a társaságban. A cég 44,84 százaléka a horvát államé.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Tízezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?
Az egekbe szökhet Orbán vérnyomása, Putyin barátaira vetett ki szankciókat az EU

Megvan a bűnös, ez okozta a pénteki borzalmas földindulást

Vesztegzár alatt a Balaton, elszigetelik a legelőket

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt

Ez nagyon nem hiányzott a németeknek, ebből komoly baj lehet

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet
