A Gazprom szerdán azt közölte, hogy a vezetékhez szükséges hajtómű Oroszországba szállítása jelenleg lehetetlen Kanada, az EU és az Egyesült Királyság szankciói, valamint a Siemens szerződéses kötelezettségeinek megszegése miatt. A Kreml szóvivőjétől kérdezték, vajon ez azt jelenti-e, hogy az orosz gázipari vállalat nem hajlandó átvenni a berendezést. "Nem, a Gazprom nagyon szeretné megkapni ezt a turbinát. De nem a Gazprom vetette ki a szankciókat" - válaszolta az MTI moszkvai tudósítója szerint Dmitrij Peszkov.
"Ebben az esetben a Gazprom számára fontos, hogy jogi dokumentumokat kapjon, amelyek kimondják, hogy ezt a turbinát nem szankcionálták. A szavak ebben az esetben egyáltalán nem elegendőek" - tette hozzá Putyin szóvivője.
A szóvivő szerint eltérő lehet például az EU és az Egyesült Királyság álláspontja. A turbinát a német Siemens brit leányvállalata szervizeli, brit törvények szerint, brit joghatóság alatt. "Tehát természetesen ebben az esetben a Gazpromot és hazánkat sújtó szankciók miatt a Gazpromnak be kell biztosítania magát és a tulajdonát. Mert ez a turbina a Gazprom tulajdona" - mondta Peszkov.
A németek szerint kész a turbina, arra nem vonatkoznak a szankciók
Olaf Scholz német kancellár szerdán bejelentette, hogy befejeződött az Északi Áramlat 1 földgázvezetékhez szükséges turbina karbantartása, így nincs technikai akadálya annak, hogy Oroszország teljesítse a gázszállítási szerződésekben vállalt kötelezettségeit. Az összes hivatalos dokumentum rendelkezésre áll ahhoz, hogy leszállítsák a vezetéket üzemeltető Gazpromnak. A turbina használatba vételének jogi akadályai sincsenek, hiszen a földgáz-kitermelés és -kereskedelem területét nem érintik az Ukrajna ellen indított háborúja miatt Oroszországra kivetett szankciók. Már csak arra van szükség, hogy az orosz fél oldalán "legyen valaki, aki azt akarja, hogy megérkezzen" a berendezés, ebben az esetben "nagyon gyorsan" eljuttatják - közölte az MTI szerint a kancellár.A turbina előre tervezett, rutinszerű karbantartásával kapcsolatban Christian Bruch, a munkálatokat végző Siemens Energy elnök-vezérigazgatója a többi között elmondta, hogy a portovajai kompresszorállomáson - ahol a berendezést üzemeltetik - a Gazprom rendelkezésére áll egy ugyanolyan turbina, mint amely a mühlheimi telephelyen vesztegel. Az eddigi gyakorlat szerint ezt a turbinát akkor állítják üzembe, amikor már úton van az állomás felé a karbantartásra elszállított berendezés.
A Gazprom szerint a Siemens angliai cégével szerződtek, és nem tudják, a turbina exportkorlátozás alá esik-e vagy sem
A Gazprom csütörtökön is kiadott egy közleményt, e szerint a hatómű a vállalat beleegyezése nélkül Oroszország helyett Németországba került a kanadai javítást követően, ami nem felel meg a szerződés feltételeinek. A kanadai hatóságok a Siemens Energy Canada Limited számára - amely nem szerződő fél - dokumentumokat állítottak ki a turbina exportjára, aminek semmi köze a hatályos karbantartási szerződéshez. A Gazprom szerint a szerződő fél az Industrial Turbine Company (UK) Limited, amelyre a brit jogszabályi követelmények vonatkoznak, beleértve a szankciós korlátozásokat is.
"Mivel az EU és az Egyesült Királyság nem adott hivatalos tájékoztatást a szankciók alkalmazásáról, nem egyértelmű, hogy a Portovaja kompresszorállomás gázturbina-hajtóműveinek javítása és szállítása nem esik-e exportkorlátozás alá" - áll az MTI szerint a Gazprom közleményében.
A vezeték a kapacitásának 20 százalékán üzemel
Az Oroszországból Európába gázt szállító Északi Áramlat 1 páros csővezeték két gázturbina leállása miatt július 27. óta a maximális kapacitásának csak mintegy 20 százalékán működik. Az egyik hajtóművet, amelyet a Siemens Energy Kanadában gyártott, Montrealba küldték javításra. A Moszkva ellen az ukrajnai agresszió miatt Ottawa által bevezetett szankciók következtében a gyártó eleinte nem volt hajlandó visszaszolgáltatni a megjavított berendezést Németországnak, de Berlin kérésére július elején a visszaküldés mellett döntött.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)