Az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő amszterdami székhelyű ügynökség szóvivőjén keresztül közölte, az EMA illetékes kockázatértékelő bizottságának (PRAC) vizsgálata folyamatban van a brit-svéd gyógyszergyártó és az Oxfordi Egyetem Vaxzevria névre keresztelt oltóanyaga mellékhatásainak megállapítására.
Az uniós ügynökség legutóbb szerdán közölte, hogy a szóban forgó oltóanyag, valamint a nagyon kisszámú, véralvadással kapcsolatos esetek közötti összefüggés továbbra sem bizonyított. A vakcina előnyei továbbra is felülmúlják a lehetséges mellékhatások kockázatait.
Marco Cavaleri, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) vezető tisztségviselője egy kedden megjelent olasz lapinterjúban azonban azt közölte: összefüggés van az AstraZeneca brit-svéd gyógyszercég és az Oxfordi Egyetem által az új koronavírus ellen kifejlesztett vakcina és a vérrögképződéses esetek között. Az EMA oltási stratégiával és egészségvédelemmel foglalkozó egységének vezetője hozzátette, azt még nem tudni, hogy pontosan mi váltotta ki ezeket a reakciókat.
A vérrögképződéssel járó megbetegedés, amely a trombociták számának alacsony számával áll összefüggésben néhány esetben, eddig igen alacsony arányban fordult elő az AstraZeneca cég termékével beoltottak körében.
Az EMA korábbi tájékoztatása szerint az Európai Unió országaiban és Nagy-Britanniában több mint 18 millió, AstraZeneca-vakcinával beoltott között pár tucat vérrögképződéses esetről számoltak be.
Az uniós gyógyszerügynökség vizsgálatot folytat a vérrögképződéses esetek, illetve az ez idáig uniós használatra engedélyezett valamennyi vakcina, köztük a Pfizer/BioNtech, a Moderna és a Johnson & Johnson oltóanyagai esetleges mellékhatásainak kiderítésére is.
Az EMA azért végez rendkívüli vizsgálatot, mert március elején és azóta több ország bejelentette: elővigyázatosságból ideiglenesen felfüggesztik az AstraZeneca oltóanyagának használatát, miután több olyan esetet is jelentettek, amikor vérrög képződött a beoltottak szervezetében. A korlátozást egyes országok azóta feloldották, mások megerősítették.
Mindeddig egyetlen ország illetékes hatósága sem mondta ki, hogy okozati összefüggés lenne az AstraZeneca-vakcina alkalmazása és a vérrögképződéses esetek között.
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Végre léptek: nem lehet tovább lehúzni az időseket
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin