A Pfizerrel közösen koronavírus-vakcinát fejlesztő cég vezetője úgy fogalmazott: viszonylag hamar ki tudnak fejleszteni egy új vakcinát az omikron-variáns ellen, az viszont a következő hetekben dől majd el, hogy mikor lesz erre szükség.
Én úgy látom, hogy valamikor mindenképpen szükségünk lesz egy új vakcinára ez ellen az új variáns ellen. A kérdés csak az, hogy mennyire sürgősen kell létrehoznunk – mondta a vezérigazgató.
Kapcsolódó
Már dolgoznak az új oltóanyagon. A harmadik oltásokkal szintén időt nyerhetnek ahhoz, hogy kifejlesszék a vakcinát, ami aztán majd jobb védelmet nyújt az omikron ellen - fogalmazott Ugur Sahin.
A szakember elismerte, hogy a variáns korai megjelenése még őket is meglepte. Ez a rendkívüli mértékben mutálódó vírus hamarabb érkezett, mint amire számítottam. Úgy gondoltam, hogy valamikor a jövő évben érkezhet majd– idézte szavait az Reuters nyomán az Index.
A jelenleg rendelkezésre álló Pfizer–BioNTech-vakcina az előrejelzések szerint jó védelmet biztosíthat az omikron-variáns okozta betegség ellen is. A vezérigazgató szerint az újabb variáns megjelenése erősíti azt a feltevést, miszerint – például az influenzához hasonlóan – évről évre szükség lesz újabb oltásokra a koronavírus ellen.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük