A lap információi szerint a korlátozás - amelynek értelmében az üzletek vasárnap zárva tartanak - egyelőre a Lidl és a Tesco két-két boltját érinti Pozsonyban és egy környékbeli településen. A korlátozás hátterében a Tesco esetében az áll, hogy az érintett üzletek ingatlanjai az egyház tulajdonát képezik, és az egyház részéről a bérleti szerződés megkötésének feltétele volt, hogy az üzletek vasárnap ne legyenek nyitva. A Tesco az egyházzal kérésére áruválasztékát is korlátozta, az érintett üzletekben nem árulnak például óvszert.
Az egyház a vallási hagyományokkal indokolja előzetes feltételeit. "Fontosnak tartjuk, hogy kiálljunk a vasárnapi pihenés bibliai elve mellett, amely figyelembe veszi az emberek természetes igényeit is" - mondta Tibor Hajdú, a pozsonyi főegyházmegye hivatalának igazgatója. Rámutatott: a vasárnapi zárva tartás alapvető feltétel, amelynek elutasítása esetén nem is folytatnák a tárgyalásokat a potenciális bérlővel. Elmondta: az, hogy a szóban forgó üzletekben nem árulhatnak óvszert, nem szerepel a bérleti szerződésben, erről csupán szóbeli megegyezésük van. "Erre a megegyezésre mindenütt törekszünk, ahol erre befolyásunk van" - tette hozzá.
A Lidl üzlethálózat esetében a vasárnapi zárva tartás hátterében az áll, hogy az érintett két üzlet közvetlen közelében templomok vannak. Egy, az üzletek vasárnapi zárva tartásáról szóló szabályozás megalkotása a múltban már több alkalommal is felmerült Szlovákiában, elfogadására azonban eddig nem került sor. Ilyen értelmű szabályozásról az Európai Néppárt kezdeményezésére már Brüsszelben is szó esett, ugyancsak eredmény nélkül.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt