Az adatok szerint a Wizz Air 24 százalékkal 1,9 milliárd euróra növelte árbevételét, amelyben az utasforgalom növekedése mellett a kiegészítő árbevételek 24 százalékos emelkedése is közrejátszott. Az elmúlt időszakban a Wizz 816 millió euróra tett szert a jegyértékesítésen felüli eladásokból, ez a teljes bevétel 41,9 százaléka.
A megnövekedett bevétel legfontosabb forrása a 25 százalékos növekedéssel 30 milliósra emelkedő éves utasforgalom volt, amellyel a Wizz Air megőrizte vezető szerepét a kelet-közép-európai piacon. Saját számításaik szerint 42 százalékos piaci részesedéssel bírnak, míg fő versenytársuknak, a Ryanairnek 30 százalék jut. (Nagyon jó hírt kapott a Wizz Air.)
Kapcsolódó
A kerozin árának 10 százalékos emelkedése mellett a Wizz Air egy utaskilométert 3,19 euróból "állított elő", ami 1,5 százalékos emelkedést jelent.
A 2017 április-2018 márciusi időszakban a Wizz Air 14 géppel 93 darabosra növelte flottáját, a járatok kihasználtságát 90,1 százalékról 91,3 százalékra javította. A légitársaság 27 bázist üzemeltet Európában és 44 ország 141 repülőterére közlekedik több mint 600 útvonalon.
Előrejelzésében a cég azzal számol, hogy az adózott eredmény a 2018-as pénzügyi évben a 310-340 millió eurós sávban lesz.
A fotó forrása: Napi.hu/Szász Péter
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Épphogy elkezdődött az olimpia, máris felütötte a fejét a kór a sportolók között