Az idei első negyedévben a Kering csoport 3 milliárd 107 millió euró bevételt ért el, 27,1 százalékkal többet, mint a tavalyi első negyedévben. Az összehasonlítható bevételek még erősebb ütemben, 36,5 százalékkal nőttek, jóval meghaladva a 24 százalékos elemzői várakozásokat - írta az MTI.
A bevételek oroszlánrészét biztosító Gucci divatház 1 milliárd 866 millió euró bevételre tett szert, ami 37,9 százalékos éves növekedés, míg az összehasonlítható bevételek 48,7 százalékkal emelkedtek. A Gucci az utóbbi három év alatt újjászületett, új stílusa még inkább felpörgette a keresletet.
Kapcsolódó
A második legnagyobb márka, az Yves Saint Laurent bevételei 12,1 százalékkal 408,2 millió euróra nőttek, az összehasonlítható bevételek növekedése 19,6 százalékra rúgott.
Számos luxusipari vállalat, köztük a Kering és a nagy rivális francia LVMH, bevételeinek emelkedését a kínai vásárlók hajtották egyre erősebb költekezésükkel az utóbbi másfél évben. A Gucci esetében sokat segített az is, hogy az Egyesült Államokban is fellendültek az eladások. Jean-Marc Duplaix pénzügyi igazgató arra számít, hogy az év során fokozatosan normalizálódik a helyzet, de a Gucci eladásainak növekedési üteme változatlanul nagyon magas lesz.
Az európai luxusipari cégek helyzetét két tényező nehezítheti. Egyfelől az euró erős árfolyama rontja az exportot, másfelől pedig a kínai-amerikai kereskedelmi feszültségek fokozódása miatt csökkenhet a kínai fogyasztók vásárlási hajlandósága.
A Keringhez tartozik a Gucci és az Yves Saint Laurent mellett a Bottega Veneta, a Balenciaga, az Alexander McQueen, a Brioni, a Christopher Kane, a Tomas Maier, a Boucheron, a Pomellato, a Dodo, a Qeelin, az Ulysse Nardin és a Girard-Perregaux divatház is. A Puma, a Stella McCartney és a Volcom leválik a Keringről, így adataik már nem is szerepelnek a mostani beszámolóban.
A párizsi értéktőzsdén délelőtt fél 12-kor 467,20 eurón, 6,62 százalékos nyereségben forgott a Kering, de napi csúcsán 470,80 eurón, 7,43 százalékos nyereségben állt. Az utóbbi 52 hét alatt a 281 és 470,80 euró közötti sávban szóródott a részvény árfolyama, keddi záróértéke több mint 71 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ijesztő, hogy mennyire hitelesek lettek a csalók: ez az új pusztító trükk
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön