A Zara után a világ második legnagyobb ágazati vállalata kedden azt közölte, hogy a november végével zárult negyedik pénzügyi negyedévében a forgalma éves összevetésben 15 százalékkal, 52,54 milliárd svéd koronára (6,25 milliárd dollárra) csökkent. Szakértők némileg kisebb, 52,14 milliárd korona negyedéves forgalomra számítottak.
A gyorsjelentés szerint a forgalom október 22. és november 30. között 22 százalékkal zsugorodott éves összevetésben, ami részben azzal függ össze, hogy több országban újból szigorításokat vezettek be a pandémia új hulláma miatt.
A november végével lezárt pénzügyi évben a H&M forgalma 20 százalékkal, 187,03 milliárd koronára süllyedt.
A cég január 29-én ismerteti a negyedévre és a pénzügyi év egészére vonatkozó részletes adatokat.
A stockholmi értéktőzsde keddi korai kereskedésében a H&M részvényára 0,6 százalékos erősödést jelzett.
A H&M a világ 74 országában csaknem 179 ezer embert foglalkoztat, 51 országban online eladást is folytat.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Nagyon fájna Kínának, ha Venezuela keze Trump felé hajlana
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak