A megállapodás szerint a szigetországnak 2021 első felében kell megkapnia a szállítmányt. Más részletet nem közöltek az ügyletről. Korábban az Egyesült Államok is rendelt 100 milliót a kísérleti oltóanyagból csaknem kétmilliárd dollárért - írja a Portfolio.
A világon még nincs végleges vakcina a koronavírus ellen, viszont 150 kikísérletezése folyik, ezek különböző stádiumokban vannak, a Pfizer és a BioNTech vakcinája igen előrehaladottban. Hétfőn kezdődött meg tesztelése nagyszámú alanyon.
A Pfizer és a BioNTech július elején már nyilvánosságra hozta az amerikai pácienseken végzett első vakcinatesztjeinek eredményeit. Ezek szerint kéttucatnyi emberben immunitás alakult ki a kórokozóval szemben, egyes esetekben még erősebb is, mint a koronavírus-fertőzésből kigyógyultakban.
A két gyógyszergyár arra számít, hogy az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (FDA) már október elején engedélyezi a vakcina forgalmazását. Addigra több mint harmincezer páciensen próbálják ki az oltóanyagot. Terveik szerint 2021 végéig 1,4 milliárd adagot gyártanak.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Tovább dagad az Epstein-botrány: Bill Gates és Elon Musk neve is szerepel az aktákban
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet