A VW pénteken közölte, hogy a VW alapmárka különböző típusaiból októberben 490 ezer darabot értékesítettek, ami 5,3 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. "Volkswagen Pkw márka kihívásokkal teli időket él" - mondta Jürgen Stackmann igazgató.
Kínában, a világ legnagyobb autópiacán 1,8 százalékkal, Németországban pedig 1,9 százalékkal nőttek az eladások, egész Európát tekintve azonban 1,2 százalékos csökkenést szenvedett el a vállalat. Oroszországban 26 százalékkal estek az eladások. Rosszul alakult a helyzet Latin-Amerikában, Brazíliában 50 százalékkal zuhant az értékesítés.
Ugyanakkor az Egyesült Államokban, ahol szeptember 18-án kirobbant az emisszió-hamisítási botrány, sikerült 0,2 százalékkal több gépkocsit eladni, Kanadával együtt pedig 3,5 százalékkal több VW-kocsi lelt piacra. Szakértők szerint az orosz és a brazil piac drasztikus beszűkülése egyelőre ugyanannyi vagy inkább nagyobb kárt okoz, mint a dízelbotrány.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit